Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Második Löszölő (32) és Tökölő (17) túrák a rendező szemével

 

Változtatások az előző évhez képest: Az útvonalban egy kényszerű, és egy célszerű módosítást kellett eszközölnünk. Az elsőt a Katykónál, a másodikat Böre várnál. A célban meleg étel (Áldos langallóval) várta a túrázókat.

A történet két héttel a túra előtti terepbejárással kezdődik. Az igazolófüzetek nagy részét kinyomtattam már, amikor kiderül, hogy a Katykó-mászós, erős látványelemekkel tarkított szakaszt ki kell hagynunk a repertoárból. A magasles után tíz méterrel kifeszített két drót húzza keresztül számításainkat. Újabb lekerített magánterület, a kolompszó alapján valószínűleg legelő. Nem mertem megnézni, van-e a madzagokban áram, így marad a dél-dunántúli piros sáv. Két helyen van tarvágás, de ezekre már csak legyintek.

Az esemény előtti napon, szalagozás közben is megemelkedik a vérnyomásom egy helyen. A Bögöcsére fölfelé haladva, egy részen leirtották a bozótost, és a száraz gallyakat több-száz méter hosszan szétterítették a domboldalon. Mint egy erőd falai, áthatolhatatlanul húzódnak keresztül még az úton is. Némi keresgélés után találunk egy viszonylag átjárható részt, ahova ki merjük tűzni a szalagokat.

A tavalyi tapasztalatokon okulva a faluban nem szalagozunk, csak a túra napján, ezért már fél öt után kelnem kell, hogy a maradék kb. két kilométert végigjárjam.

Még kellemes hűvös van, a nap is csak egy ártalmatlan narancssárga korong az égen, de sejteni lehet, hogy később már nem lesz ilyen bájos. 35 fokot jósolnak a meteorológusok. Az ádándi úton tevékenykedem, a néhány tájékozatlan járókelő és autós érdeklődve figyel. Az egyik portáról flóra-hegyi pontőrünk, Anita köszönt. Boltba megy, mint sokan mások az ébredező faluban.

Gyorsan elugrom még édesanyámért és az általa legyártott pogácsákért. Fél hét előtt érkezünk az iskola udvarába. A sárga pólós személyzet fele már lázasan tevékenykedik. Évek meg a rutin, nem kell gondolkoznunk, mit hova tegyünk. Sokkal nyugodtabb vagyok, mint tavaly, mindenki tudja a dolgát. A szalagok a helyükön vannak, a sorsra bízom, hogy ott is maradjanak; én mindent megtettem.

Hétkor elindul az összes autó a személyzettel és a cuccokkal a helyeikre és megindítjuk a nevezést. Szépen csordogálnak a túrázók, látszik, hogy többen lesznek, mint tavaly. Igyekszem fogadni az érkezőket, hogy ne legyen keveredés a nevezési lapokkal.

Szűk egy óra után Ilonka hív a virágmányi kunyhótól, hogy már áthaladt az első két ember. Gyorsan összeszedjük az utolsó ellenőrző-pont őreit, és levágtatunk Kömpébe. Itt is van még egy kis szalagozni való, kicsivel több, mint egy kilométer. Ritkán lehet rakni, kocsiból megoldható.

Az igazoló füzeteket eléggé kiszámoltam, mivel ezeket jövőre már nem használjuk föl, és nem akarok annyit kidobni; úgyhogy folyamatosan figyelem az érkezők számát. A Tökölő-ből gyártani is kell vagy húszat.

Jön néhány telefon úton levőktől. Az M7-en karambolok vannak. Kerülniük kell, így nem biztos, hogy ideérnek fél tízre. Szólok Árpinak (aki másodszor is elvállalta a söprést), hogy várjon még negyed órát.

És már meg is érkeznek az első futók. Hárman választották a táv leküzdésének ezt a módját. Két órán belül teljesítették a rövidtávot. Még csak most gyújtjuk meg a tüzet a meglepi kaja alatt, úgyhogy gyorsan kenünk nekik zsíros deszkát.

Fél tizenkettő felé beesik három ember Pestről, hogy elindulnának a rövidtávon. Mondom nekik ez egy kicsit nehéz lesz, mivel a söprőnk szedi lefelé a szalagokat, anélkül bizonyos helyeken szinte lehetetlen a tájékozódás. Egyikük azt mondja, ő jól tud tájékozódni, mindenképpen megpróbálják.

Ám legyen.

A térképen elmutogatom, mire figyeljenek, hol kanyarodjanak le. A virágmányi kunyhóig elég egyértelmű az út, utána meg még biztos meglesznek a szalagok. Végül is már a temető környékén utolérték Árpit.

Az Istennek sem akar megfőni az az Áldos, közben meg már csörgedeznek be a fáradt és éhes túrázók. Fölhívjuk a figyelmüket a készülő étekre, amire kíváncsiak is lesznek, de azért előtte elmajszolnak néhány zsíros kenyeret. Végre fél egy, egy felé le lehet venni a tűzről az ételt.

Innen a tavalyihoz hasonlóan nem történik különösebb esemény, csak egyszer telefonált Ilonka, valaki rosszul lett, de kiderült, hogy csak a lába mondta fel a szolgálatot. Már a szőlőhegyen jártak és egy ismerőssel behozatta magát. Mivel megvan minden pecsétje, elfogadjuk teljesítésnek.

Aztán egyszercsak elfogynak az emberek az iskolából, páran maradunk pakolászni. Árpi fél nyolc felé jön az utolsó adag szalaggal. Megbeszéljük a nap élményeit, majd magára hagyjuk a két itt alvó pesti fiatalt.

Szerintem az idei esemény jobban sikerült. Minden ellenőrzőpontot el tudtunk látni a megfelelő mennyiségű vízzel és pogácsával, szőlőcukorral. Senki sem hívott eltévedés, baleset miatt. Olyan emberek is eljöttek, akikben titokban reménykedtem: komoly túrák szervezői, "profi" túrázók. Igazán ők fogják vinni hírünket. A nagy meleg ellenére majdnem kétszázan jöttek el, indultak valamelyik távon és mindenki teljesítette azt.
 

Újból sikeresen vettük az akadályokat, a visszajelzések még biztatóbbak voltak. Gondolkozni kezdtünk azon, hogy célszerű lenne jelzett túraútvonal-hálózatot kialakítani környékünkön, ami főleg rendezvényeink útvonalaira épülne. Ez leegyszerűsítené munkánkat, és az érdeklődő túrázók és geoládázók is könnyebben tájékozódnának. Kitaláltuk, hogy merre, milyen jelzéssel vezessenek ezek az útvonalak, majd a kötelező egyeztetések után, 2009. május elején elkezdtük a festésüket. A mindig nagy kockázatot rejtő szalagozást nagyjából két-harmad részben sikerült ezzel kiváltani.